Mókás mozdulat - avagy miért hajol meg a kutya?

Kölyök, felnőtt, idős, kicsi, közepes, nagy, óriási… Szinte minden kutyánál megfigyelhető a jellegzetes meghajlás, a lelkesebbek még akkor is megpróbálkozhatnak vele, amikor egészségi állapotuk kevésbé engedi. Ösztönös cselekedet, mely kitörölhetetlenül bennük van réges-régóta.

 

 

Hogyan is néz ki a játékos meghajlás?

 

Mellső lábait maga elé nyújtja, nyitott szögben, mancsai a földön nyugszanak, talán még könyökei is érintik a talajt. Mellkasa is közelebb kerül a földhöz, mintha éppen leheveredne, ám hátsó testtája az égnek mered, farkincája – a kutya hangulatától függően – lazán vagy ütemesen, gyorsan csóvál. Pofijára barátságos kifejezés ül ki, mintha mosolyogna, vigyorogna, és gyakran izgatott vakkantást is hallhatunk a mozdulat közben.

 

 

 

 

Mit jelent a játékos meghajlás?

 

Ahogy az elnevezés is utal rá, a kutya ezzel az egyedi jelzéssel üzeni azt társának, hogy szívesen bolondozna vele egy kicsit. A társ lehet a gazdi, családtag, a kutya számára szimpatikus ismerős vagy akár idegen személy is, és természetesen kutyabarátai, illetve más állatok is, például macskák, tengerimalacok, stb., akikkel barátkozni szeretne, vagy már bizalmas viszonyt ápol.

 

A szociális interakciók terén fontos szerepet játszik a mozdulat, már az első találkozásnál megalapozhatja egy gyümölcsöző kapcsolat jövőjét. Egy oldottabb, barátkozósabb eb ezáltal jelezheti a másik félnek kedvező szándékait. Mi pedig csak mosolygunk, amikor kedvencünk legközelebb így köszönti újdonsült jóbarátját. Később is megjelenhet az ismerkedés során, ahogy a kutyák nyitottabban állnak egymáshoz, és egyszer csak azt vesszük észre, milyen lelkesen bohóckodnak együtt.

 

 

 

 

Nyugtató jelként is működhet, hiszen általa egy tartózkodóbb kutyus megértheti, hogy nem kell tartania a játékra invitáló fajtársától. A méretbeli különbségek és az eltérő energiaszint miatt előfordul, hogy a kutya inkább nem bonyolódik bele a játékba a barátságos invitálás ellenére sem. Ha mégis, egyértelműen tudtára adhatja a másiknak a játék során, ha a helyzet kezd kellemetlenné válni számára, vagy elfáradt. Szerencsés esetben ezt a társa is elfogadja. Egy kis pihenő után újra felvehetik a játék fonalát azáltal, hogy egymásra merednek, majd szinte egyszerre dobbantanak egyet a talajon, és már indulhat is a kergetőzés.

 

Tudvalevő, hogy a kutyák játékstílusa elég széles skálán mozog: van, akik szépen, gyengéden művelik, míg mások körbe-körbe rohangálnak, birkóznak, csipkedik és harapdálják egymást, rávetik magukat egymásra, hemperegnek, ugatnak… Kívülről nézve durvának tűnhet, de a legtöbben képesek arra, hogy egymás habitusához igazítsák játékukat, más állatfajokkal is (ld. A kutyák és lovak képesek egymásra hangolódni játék közben).

 

 

 

 

A meghajlás például „kiveheti a képletből” az erőteljesebb, már-már agresszívnak ható mozdulatokat. Vagy nem – ez is éppen attól függ, hogy a két kutya számára a játék milyen módja okoz örömet. Persze ezt is tanulni kell, de nekünk is résen kell lennünk, hogy mindenki jól érezze magát, és ha kell, lépjünk közbe.

 

Játsszunk a kutya nyelvén!

 

Mivel a kommunikációjuk elengedhetetlen része, a meghajlás egy olyan jel, amit a kutyák többsége akkor is megért, ha az embertől látja. Kivételt képezhetnek ez alól a veleszületett rendellenességgel élő, vagy betegség, baleset következtében maradandó agyi, idegrendszeri károsodást szenvedett kutyák. De még róluk sem szabad lemondani, a károsodás mértéke befolyásolhatja játékkedvüket, de a meghajlás számukra sem lesz idegen.

 

 

 

 

Visszatérve a kutya-gazdi viszonyára: a meghajlás a kapcsolatteremtés remek eszköze lehet, bármennyire is furán néz ki, ha lekucorodunk a földre, előrenyújtjuk karjainkat, és kedvencünkre mosolyogva dobbantunk párat. Felbátoríthatja arra, hogy játékba elegyedjen velünk, és egy kis kergetőzéssel, birkózással nemcsak az ő hangulatát dobhatjuk fel, hanem a miénket is. Még csak különféle játékok sem kellenek ehhez, elegendő a két résztvevő és a szándék, hogy jól érezzük magunkat egymás társaságában.

 

Ha valami miatt nem szeretnénk, vagy nem tudjuk véghez vinni a fent ismertetett mozdulatsort, választhatjuk a kényelmesebb változatot is: álló helyzetben, laza terpeszben, térdeinket kissé rogyasztva előre hajolunk, enyhén széttárjuk karjainkat, és kutyánk szemébe nézve lelkesen, kedvesen játszani hívjuk. Élénk mozdulatokkal, jobbra-balra lépéssel, előre-hátra ugrándozással, térdünkre csapva is invitálhatjuk kedvencünket. Néha egyetlen dobbantás is elég, máskor (vagy ha a kutyus félénk, óvatos, más foglalja le, stb.) több átélésre lehet szükség, hogy megkezdődjön a játék. Fogadjuk el azt is, ha kutyánknak nincs kedve hozzá.

 

 

 

 

Méretükből adódóan például a kölyköknél és a kisebb testű kutyáknál jobban beválhat a "földre kucorodós" játék, de négylábú barátunkkal együtt fogjuk kitapasztalni ideális módját. Minél ügyesebben műveljük, annál jobban fogja érteni és annál inkább kapható lesz egy kis bolondozásra. Otthon, a kertben vagy éppen a parkban is mókázhatunk kicsit – az meg legyen a többiek dolga, miként vélekednek arról, mit csinálunk. Talán még ők is kedvet kapnak ahhoz, hogy kipróbálják kutyájukkal.

 

 

A játék egy kiváló kapcsolódási pontot jelenthet gazdi és kedvence között, különösen, ha a kutyát az ő saját nyelvén szólítjuk meg – értékelni fogja és hálás lesz érte, nap, mint nap!

 

>>> Hogyan játssz még jobban kutyáddal? <<<